PROLÓGUS

A nevem Izabella Taylor, de mindenki csak Bellának hív, esetleg Bells-nek. Teljesen átlagosnak mondanám magam, egy átlagos gimibe járok, nincs három szemem, barna, mell fölöttig érő hajam van, átlagos családi házban élek. Persze egy kicsit mindenki eltér a teljesen átlagostól, van aki kicsiben, vannak akik nagyban. Nekem az egyetlen különlegességem a családom. Pontosabban egy személy:
a 13 éves kishugum, Becky. Szegény, kissé fogyatékosan jött világra és egy kicsit nehezen beszél. Szemüveges és szőke, bubifrizurája van. Nem tartják intézetben, de heti háromszor, szoktak hozzá bejárni szakemberek. A rendellenessége ellenére mi mind nagyon szeretjük őt. Van még egy öcsém, Adam. Ő 15 éves, most éli a lázadókorszakát. Hazajön, bezárkózik a szobájába és max hangerőn üvölteti a rockot, én meg meg verem az ajtaját, és kiabálom, hogy halkítsa már le azt a rohadt zenét. Megszokottam semmit se érek el vele. Anyu és Apu nagyon jól kijönnek egymással, sose veszekednek. Apu bestseller író, amiből jól kijövök, mert az aláírásait osztogatom a suliban és ha szépen megkérnek hazaviszem a könyvüket dedikálni, aztán visszaviszem.
Anyukám nagyon tehetséges cukrász. A belvárosban van egy igen népszerű cukrászdája, teli finomságokkal. Sokszor próbált már megtanítani sütni, főzni, de rajtam ebben senki nem segíthez. Próbálkozásaim
miatt már többször kijöttek a tűzoltók, úgyhogy megmaradtam azon a szinten hogy müzlit sikeren fel tudom önteni tejjel és finom kávét főzök a kávégép segítségével.
Háziállatunk nincsen, mert Beckynek nincs rá szüksége, Adamet nem érdekelné. Én mindig is szerettem volna, de egyszer próbaként kaptam egy aranyhalat, de pár nap alatt meghalt.
Azóta nem bíznak rám ilyesmit. Az iskolában 5-ös tanuló vagyok és a sulikórus tagja vagyok, így hát az überlúzerségtől, csak a szüleim állása és a Jeremy mentett meg. Jeremy a legjobb barátom, és a suliban ő az "übermenő", szinte az összes csaj rá bukik Jeremynek nincsenek testvérei, a szülei elváltak, apjával, Mason-nel és apukája nagyon csinos és kedves barátnőjével, akit Victoriának hívnak. Victoria és Mason a munkájuk miatt gyakran vannak távol, így Jeremy mindig visz haza egy csajt unaloműzésre.
Visszatérve rám, az egyetlen amiben tényleg tehetségesnek vélem magam, azaz éneklés. Ezért is járok a sulikórusba.  Az éneklés mindig lenyugtat. Otthon sokat szoktam énekelni, amiért meg én megyek az öcsém agyára. Az öltözködési szokásaimat sokan bénának és ízléstelennek tartják , pedig én csak önmagam vagyok és nem azt húzom fel, amit éppen a divatújságban láttam. Én kimondottam szerencsésnek érzem magam. Van szerető családom, legjobb barátom, mi kell még ?! De félek, hogy egyszer minden tönkremehet. Hiszen az emberekkel annyi rossz történik...
miért épp én lennék kivétel?